A kezdeményezésről

Az ENSZ 2015. szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a Világ Legnagyobb Tanórája keretében a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. A kezdeményezés hatására világszerte számos ország – köztük Magyarország is – csatlakozott ehhez a nemzetközi projekthez. A szervezők a Világ Legnagyobb Tanórájának lebonyolítását korosztályhoz igazítható óraterv-vázlatokkal, animációs filmmel/képregénnyel segítik. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő témahét fő célja, hogy 2018. szeptember utolsó hetében minél több általános és középiskola csatlakozzon a kezdeményezéshez, és a pedagógusok normál tanítás keretei között tartsák meg a tanórát.

TANÓRAI ANYAGOK

A tanóra anyagait és kiegészítő tartalmait az ENSZ koordinálásával egy szakértői csapat készítette, ezek angol nyelven, valamint magyarra fordítás után letölthető formában, on-line lesznek elérhetők a letölthető anyagok menüpont alatt. Az általános iskolákban magyar, a középiskolákban magyar vagy angol nyelven javasoljuk a tanórát megtartani.

A 2018. évi Világ Legnagyobb Tanórájának kiemelt témája az aktivitás, azaz annak feltárása, hogy mit tehetnek az iskolás gyerekek a Globális Célok elérése érdekében.

PÁLYÁZATOK

A tanóra megtartása mellett, a Világ Legnagyobb Tanórája témáit továbbgondolva, 3 pályázatot hirdetünk meg. A pályázatokon azok a diákok, iskolai osztályközösségek indulhatnak, akik regisztráltak a 2018. évi Világ Legnagyobb Tanórájára.

KÓDOLÁS

Ebben az évben arra invitáljuk a 8-14 éves tanulókat, hogy vegyenek részt egy ún. kódolásos feladatban, egy BBC-féle mikrobit használatán keresztül. Ez a parányi programozható computer hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy gyakorolják a kódolási praktikákat. A feladat 2018. szeptember 24-étől november 20-áig lesz elérhető, és azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek megoldási lehetőségeket találjanak a nem fertőző típusú betegségek csökkentésére és megelőzésére (3. számú cél), valamint a biztonság növelésére iskolájukban és lakókörnyezetükben (4. és 16. számú cél). A feladatban való részvételhez a gyerekeknek nem szükséges saját mikrobittel rendelkezniük, mivel erre a célra létrehozott online applikációt is használhatnak. Részletek a feladat weboldalán:

Tartsák meg Önök is a Világ Legnagyobb Tanóráját a kijelölt héten a különböző osztályokban! A cél, hogy minél több gyermekhez eljusson az üzenet!

SZEPTEMBER 24. (HÉTFŐ) – SZEPTEMBER 28. (PÉNTEK)

Kik vehetnek részt?

Tanárok
Minden általános iskolai és középiskolai pedagógus regisztrálhat és letöltheti az ingyenes segédanyagokat a Tanóra megtartásához.
Diákok
A Tanóra általános iskolás és középiskolás tanulóknak egyaránt szól, mivel nagyon fontos cél, hogy a felnövekvő generáció tájékozott legyen a fenntartható fejlődéshez vezető célokról.
Iskolák
Célunk, hogy minél több iskola csatlakozzon és minél több osztályban megtartsák a tanórát, így gyarapítva a diákok naprakész tudását.

SZERVEZŐK

Az eseménysorozat magyarországi lebonyolítója az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) felkérésére a PontVelem Okos Program szervezője, a PontVelem Nonprofit Kft. Tudjon meg többet a PontVelem varázslatos világáról!

A Világ Legnagyobb Tanórája és a hozzá kapcsolódó pályázatok kiemelt támogatói az EMMI, az Unicef, az Unesco Magyar Nemzeti Bizottsága, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és az Ooops!.

kapcsolat

Bármilyen javaslat, kérdés, észrevétel esetén bátran forduljon hozzánk az alábbi gombra kattintva! Telefonos elérhetőség: +36-30-590-20-85